0 értékelés
(0.0)

0. helyezett

Fischer Zsófia

|
Értékelem:
1 - 5

Nem kötelező válaszok

A FitAdvisor értékelők által
kiemelt pontok

Kiváló
0
Nagyon jó
0
Átlagos
0
Gyenge
0
Szörnyű
0

Összefoglaló

Elérhetőség: Megtekintés

Egyéb információk

Leírás

2004-ben vettem részt életem első jógaóráján, de már gyermekkorom óta gyakorlok különböző mozgásformákat, művészi torna, jazz-balett, cantienica és tánc, tánc, tánc… A jógában, ami első pillanatban szintúgy a nagy teherbírást igénylő munka következményeképpen az íróasztal mellett megfáradt testem felfrissítését szolgálta, hamar megtalálta a lelkem is mindazt, amire vágyik. Különböző stúdiókban tanultam Budapesten és Amszterdamban, majd útkeresésem állomásaként Vietnámban, Swami Sitaramananda vezetésével kaptam meg jógaoktatói képesítésemet a Sivananda International Yoga Vedanta Centertől. 2010 óta oktatok hatha jógát, amelyben mindazt a tudást osztom meg tanítványaimmal, amelyet az évek során a képzések, de még inkább tapasztalásom, gyakorlásom során felcsipegettem. Rendszeresen tartok hétvégi elvonulásokat, amely során igazi közösség tagjaként, a természethez közel még inkább megtapasztaljuk az egységet, a jógát.

Hálás vagyok elsősorban tanítványaimnak, mert tőlük tanulom a legtöbbet.
Az életnek, hogy elvezetett a csodálatos amszterdami Svaha Yoga stúdióba és az ott oktatóknak, Josienak és Patricknek, akik életvidámságukkal és tudásukkal segítették indulásomat a jóga csodálatos világába. Swami Sitának, aki meglátta a bennem lakó jógit és arra inspirált, hogy belevágjak a jógaoktatásba. Kovács Gyöngyinek (Nalíni), aki egy új, női szemmel élhetőbb és szerethetőbb világot nyitott meg számomra a kismama jógaoktató képzésen és Gáborjáni Rékának, aki a tovább vezet azóta is a jóga útján, női szemmel. A Shadow Jóga egyedülálló rendszerét Alexandra Kreisnak köszönhetően gyakorlom 3 éve és minden alkalommal egy számomra egyelőre megmagyarázhatatlan mélységű élményt nyújt. Az elmúlt két évet a jógaterápia tanulmányozásának szenteltem a lenyűgöző tudású Dr. Indu Arora vezetésével, aki az ájurvéda alapjaira helyezve ismertette meg a jóga terápiás alkalmazását.
Nem utolsósorban a kezdetektől az AUM Jógastúdióban és vezetőiben megtaláltam a jóga autentikus értékeinek közvetítését, amelyekkel azonosulni tudok, így mondhatom, hogy otthonomra találtam az AUMban.

A jóga mellett rendszeres csikung gyakorlást tartok fenn, illetve tangózom.
Bach-virágtanácsadóként a virágeszenciákat használom az emberek érzelmi problémáinak terápiás jellegű kezelésére. Jelenleg Integratív Coach képzésen veszek részt.

Szeretettel várlak óráimon, hogy saját magad tapasztald meg a jóga áldásos hatását!

Parkolás

Parkolási lehetőség
Nincs

Árak - Fizetési eszközök

Elérhetőség

Telefonszám
30/552-3070
E-mail cím
[email protected]

Szolgáltatások

Gyakorlat ismertetése
Igen

Értékelés


0 értékelés, rendezési szempont: Dátum | Osztályozás

Kérdések és válaszok

0 kérdés

Elhelyezkedés

Hasonló termek

Lobenwein Dávid

1 vélemény | 0. a(z) i létesítményből
|
Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legterm&eacut

Móritz Zoltán

1 vélemény | 0. a(z) i létesítményből
|
SFG 1 oktató, Kinezio tape terapeuta. 1967-ben született, sportpályafutását a focipályán kezdte. Középiskolai évei alatt belekóstolt a kézilabdába, de tartósan a sportkarate, vagy ahogy ma mondják a kick box ragadta meg. Ezzel párhuzamosan jiu jitsu edzéseket is látogatott. A Krav Maga edzéseken találkozott a kettlebel

Radics András

0 vélemény | 0. a(z) i létesítményből
|
SFG I és PM instruktor, FMS szakértő, OKJ-s judo edző, I.DAN-os Judo-, II. DAN-os Jiu Jitsu mester.  10 éves korában kezdett Judot tanulni, 14 évesen pedig Jiu Jitsut (japán Jiu Jitsu, a szamurájok pusztakezes harcművészete). A harcművészet kapcsán ismerkedett meg a kettlebell-edzéssel, melybe azonnal beleszeretet

Ráduly Csaba

0 vélemény | 0. a(z) i létesítményből
|
KMG és RKC I. Instruktor, TRX oktató.  Ráduly Csaba 1980-ban született. A testépítésben, valamint több küzdősportban is  kipróbálta már magát, mára viszont a Krav- Maga vonalát képviseli. Mindezek mellett  a Muay Thai és az MMA edzések rendszeres résztvevője.  2006-ban kezdett foglalkozni a Krav-M

Rigó Anita

0 vélemény | 0. a(z) i létesítményből
|
Rigó Anita, születési év 1984. KMG és RKC I. instruktor. Gyerekkora óta vonzódott a küzdősportokhoz, de csak évekkel később kezdhetett el foglalkozni velük. 2005-ben Bruce Lee által létrehozott harcművészeti ággal, a Jeet Kune Do-val ismerkedett meg először, majd Kurayfat Kempo-t tanult. Ez után 2009-ben ismerte meg az

Csankovszki Kata

0 vélemény | 0. a(z) i létesítményből
|
Csankovszki Kata vagyok, gymstick, dance és pilates órákát tartok az AM Fitnessben. Mozogjunk, táncoljunk és mosolyogjunk együtt minden héten, az egyre jobb formánk érdekében! A sport születésem óta fontos szerepet játszik a mindennapjaimban, hiszen édesanyám és édesapám is testnevelő tanárok, sportolók. A tánc is maj